Már nem is emlékeztünk, milyen egy ballagás! Két év - pandémia miatti - kihagyás után igen erősen fel kellett idéznünk, hogy a Tiszaparti tagintézményben hogyan is zajlott a ballagás korábban.

Végül is, most ilyen lett: fényképezés a bejáratnál, tarisznyaosztás - benne pogácsa és egy ötforintos -, énekelve bevonulás az aulába, műsor, sírás-rívás. Tulajdonképpen, ennyi.

De! Szép kis műsor volt, Szabó Rita verset mondott, Farkas Laura énekelt, Gyephár Adél búcsúztatott. Volt, aki már ekkor sírdogált. Ohnsorge Nóra mondta a búcsúbeszédet, amiben felelevenítette a négy év történéseit, apró-cseprő csínytevéseit, emlékezetes csoportfoglalkozásait. Azt is megjegyezte, hogy mennyi minden történt volna még, ha nem lett volna másfél év digitális oktatás, otthoni tanulás. Igaz, a kollégium akkor sem engedte el a kezüket, mert korrepetálást és lelki segítségnyújtást akkor is kaptak, de mennyivel másabb lett volna itt.

Ez után következett a tarisznya megtöltése. A csoportvezető mindenki számára személyes fotógyűjteményt készített és egyesével adta át az emlékek, történések felelevenítésével, jókívánságok kíséretével. Akik sokat tettek a kollégiumi közösségért, könyvutalványt és könyveket kaptak. Varga Csaba kollégiumvezető búcsúbeszéde volt az utolsó műsorszám. Igazi útra bocsátó, közhelymentes beszéd. Valódi tanácsokat és megszívlelendő jókívánságokat mondott az idén végzős tizenkilenc tiszapartis kollégistának!

Marton Rita